×
image
Programok

Csütörtökönként 10.00 és 16.30 kezdéssel

Bábos mesekuckó

Komplex bábos foglalkozás 1,5-4 éveseknek a Kisgombos Padlásán.

Laki Mónika bábszínész szeretettel várja az apróságokat egy vidám bábos-dalos-mesés-maszatolós-izgő-mozgós közös játékra, a Bábos Mesekuckóba.

„A bábos mesekuckó teljesen a kisgyerekek igényeire épül. Azt a három dolgot nyújtja a gyerekeknek és a szülőknek, amire a legjobban szükségük van. Ez pedig a mese, a mozgás, és az alkotás öröme, az Én kifejezése."

A foglalkozások három részből épülnek fel:
- bábismerkedő: sok ismert mondókával, dallal kísért interaktív bábjáték a babák között,
- mesetorna: ahol egy akadálypálya segítségével a kicsik végigjárják a "főhösök" útját, vagyis másznak, hemperegnek, bukfenceznek. Mindezek mellett mondókázva, énekelve közös baba-mama játékokra is sor kerül, ahol az összetartozás élményét mélyíthetik el édesanyjukkal,
- maszatolás/kézműveskedés: festés, tépés, gyúrás, stb.

A három rész között mindig van egy pihenő, amíg az anyukák szusszannak egyet, a babák pedig buborékokat kergetnek.

Minden hét csütörtökén van egy délelőtti s egy délutáni foglalkozás: 10 órától, illetve 16.30-tól.  

Regisztálás szükséges: cimboraprodukcio@gmail.com

A Bábos Mesekuckó hivatalos oldala: www.babosmesekucko.hu/babosmesekuckorol.php
Laki Mónika honlapja: www.cimboraprodukcio.com

Kisgombos Olvasólánc

Olvasásnépszerűsítő videósorozat
Kisgombos Olvasólánc

Csatlakozzatok Ti is olvasásnépszerűsítő kampányunkhoz és mutassátok meg, hogy MIT OLVASTOK ÉPPEN MOST! 

Derék Jankó és a kemény cipó

Program helyett padlásmese online
Derék Jankó és a kemény cipó

Gyönyörű magyar népmese a kitartásról, mindenkinek, akinek épp jólesik.

Kalap a vízen

Program helyett padlásmese online
Kalap a vízen

Mese kicsiknek arról, hogy nehéz helyzetekből is van kiút, főleg, ha összefogunk és figyelünk egymásra!

Hogyan nőtt nagyra az égbolt?

Program helyett padlásmese online
Hogyan nőtt nagyra az égbolt?

„Lírai történet a kitartásról, a hitről, és arról, hogy ha az emberek összefognak, együtt hatalmas dolgokat képesek véghezvinni.” - Csimota Kiadó

Visszajött a répa

Program helyett padlásmese online
Visszajött a répa

Kínai láncmese kicsiknek (2+) a barátságról, az önzetlen segítségről - papírszínház előadás.

Közönségtalálkozó Vadadi Adriennel: játsszunk mesét!

Március 27. 17.00 - ELMARAD!
Közönségtalálkozó Vadadi Adriennel: játsszunk mesét!

A kötetlen, játékos programon – korosztálytól függetlenül – lehetőségünk nyílik saját mesét, történetet kitalálni az ovisok és kisiskolások egyik kedvenc írójával. Hogy közösen is átélhessük azt az üzenetet, ami Vadadi Adrienn könyveinek mindig középpontjában áll:
játékkal és kedvességgel minden probléma megoldható!

Címünk:

Kisgombos Könyvesbolt
Biatorbágy, Baross Gábor u. 3.
(az Önkormányzattal szembeni üzletsoron)

Telefon:

06-23-820-466
06-20-45-88-426
E-MAIL: kisgombos@kisgombos.com

 

Nyitvatartás:

HÉTFŐ: 10.00 - 18.00
KEDD - PÉNTEK: 9.00 - 18.00
SZOMBAT: 9.00 - 13.00