Találd meg a könyvet, a játékot, a hangulatot, ami olyan, mintha rád lenne gombolva!

Borostyán, az időkapus


Írta: Molnár Krisztina Rita

Rajzolta: Szalma Edit

Móra Kiadó, 2019

A főszereplő Dorkát egy krokodil avatja be a fraknói vár egykori urának, Esterházy Pálnak az élettörténetébe, szokásaiba, sőt, időnként a gondolataiba is. Borostyán, a csodálatos krokodil, aki kalandos úton jutott gazdájához Egyiptomból, és őrzi azóta is a várat, mindent tud a múltról, de csak a kiválasztottaknak mesél. A szerző szerencsére kihallgatta és lejegyezte mindazt, amit Dorkának elmondott, így mi is megtudhatunk egyet és mást a múlt titkaiból.

Például azt, miért voltak olyan szép kékek a török tábor sátrai, miféle kincsek gyűltek a vár urának kamráiban, hogy kerültek ide csigák, és miért szerette őket a művészetkedvelő arisztokrata, vagy hogy ki az a Mihály arkangyal, mi dolga neki Fraknóban, valamint hogy hány tesója van egy frissen kikelt krokodilnak.
Sőt, az is kiderül, hogy mi az a márc, mi a szövétnek, meg hogy ez az egész, amit kultúrtörténetnek nevezünk, milyen lebilincselően izgalmas dolog!

KORÁBBIAK »