Találd meg a könyvet, a játékot, a hangulatot, ami olyan, mintha rád lenne gombolva!

Balladák születtek - belesünk a Szószövő Műhelybe


Arany János születésének 200. évfordulóján a Kisgombos Könyvesbolt Szószövőjén Molnár Krisztina Rita költő tanítványai balladaírásba fogtak. 

Tekintettel a műfaji sajátosságokra, a feladat nem volt könnyű, hosszú és fáradságos munka szülte meg az alkotásokat. Ezt persze mindvégig oldotta a foglalkozásokon jellemző családias, jó hangulat, a Padlásról felharsanó nevetések, amikre lent, a könyvesboltban mindig hegyezni kezdjük a fülünket: „mi történik odafönt?”, „mi volt vicces?”,  „de jó lenne ott ülni köztük!”.

A részletekre kattintva tekintsétek meg a 10-15 éves fiatalok munkáit!

KIS SZÓSZÖVŐK (9-12 ÉVESEK) MUNKÁI:

Schuermann Léna: Barát

Emlékszem,

játszottunk.

„Te kutya, most hol vagy?

Ó, halál,

mint szellem,

elvitt téged a fagy?”

 

Most nincs itt,

nincs velem,

csak bent a szívemben.

„Tappancsod

lábnyoma

melegíti lelkem.

 

Vártál rám,

mint jó társ.

Miért hagytál cserben?

Kiskölyök

korodban

láttál meg te engem.”

 

Szemében

fény lobog

őriz és véd lángja.

Lépteit

is hallom.

Bár senki sem látja.

 

Szeme: zöld.

Füle: lóg.

Sötét a bundája.

Ha meglát,

odafut.

Csoda barátsága.

 

Kapuban

ücsörgött,

várt rám kitartóan.

Szemében

fény gyúlt fel,

ahogy várt a hóban.

 

A kertben

ugatott.

Szerettünk játszani.

Barátja

én voltam.

Nem voltak társai.

 

A kapu

kinyílott.

Kifutott a kutya.

Ki tudja,

merre ment?

Merre vitte útja?

 

Fut a láb,

visz az ész,

elfutott jó messze.

„Szabad vagy!”

diktálta,

megszédült az esze.

 

Szétszakít

a halál.

Pedig együtt leszünk.

Nehéz most

ez a csend.

Pedig együtt leszünk.

 

Lehet: él.

De nem nagy

valószínűsége.

Ez a seb

be nem forr.

Fájdalom örökre.

 

Szürke táj

bámul rám.

Fájdalmasan szitál.

Köd ült a

nagy kőre.

Nem vár a kapunál.

♦♦♦

Somlai Hanna: Katalin balladája

Katalin,

te szegény!

Csúfolódnak veled,

de te ne

keseregj!

Kell egy tortaszelet?

 

Csokisat?

Várjunk csak…!

Inkább egy ballada!

Rímektől

senkinek

nem lesz kerek hasa!

 

Tesi jön,

jaj, tesi…

Magasugrás lesz ma.

„Ne lennék

Katalin,

bárcsak lennék Emma!”

 

Senki sem

ügyetlen,

kivéve Katalint.

Ijedten

ácsorog,

tűnődik valamin.

 

„Ki fognak

csúfolni…

Jaj, jön a nagy ugrás…!”

„Katalin,

most te jössz!”

„Inkább lennék tojás…”

 

 

Feszül az

izomzat:

„Sötétség vesz körül,

levertem

a lécet!

Mindenki hogy örül…”

 

Mert bizony

Katalin

nem egy karcsú lányka.

Belülről

marja őt

a szégyen rút árnya.

 

Halványan

derengett

fejében valami:

„Egyetlen

megoldás:

elkezdek koplalni…!”

 

Egy hétig

nem evett,

csak ivott egy kortyot.

A gyomra

éhesen

és üresen morgott.

„Kislányom,

egyél már!

Bolognait kértél…

Fakó vagy,

akár a

fekete-fehér tél!”

Suliban

egyszer csak

elájul Katalin!

Csak fekszik

rongyosan,

akár egy szakadt ing.

 

Mindenki

megrémül,

aztán felmorajlik,

úgy érzik,

süllyednek,

lyuk tátong alattuk…

 

Katalin

kórházban.

„Fejem fáj,

szédülök…

Eddigi

életem

odébbáll és ellök…”

Társai

nyomában

lohol a bűntudat.

Ők pedig

Katához

keresik az utat.

 

Nem tudjuk,

mi történt,

mikor odaértek.

Elszállt a

bűntudat.

Csöndes lett a péntek.

 

♦♦♦

Somlai Jana Gréta: Krisztina balladája

Lökdösés,

fájdalom.

„Húzz határt, leányom!

Bajt sejtek,

bánatot,

gonoszságot rádnyom.”

 

Ártatlan

szenvedés,

hű barát nyoma vész.

Gyengét és

magányost

hívogat Könyv-föld rég.

 

Ellökték

maguktól

Krisztit barátai.

Pedig e

barátság

bizony már nem mai.

 

Beáta,

Izolda

gonoszkodtak vele.

Szegény lány

csak ugrált:

„Vigye le a fene!”

 

„Kicsodát?!”

Izolda

felkapja a vizet.

Nem is tud

semmit sem,

s ezért Kriszta fizet!

 

Beáta

nem hiszi,

hogy nem rájuk mondta.

Vagy lehet,

hogy mégis

rájuk gondolt volna…?

 

Másnap már

semmiről

köztük nem esett szó.

Nem érti,

mi történt.

Vajon hol várja jó?

 

Összeül

a két lány,

és kihagyják Krisztát.

Az indok

nem más, mint:

„Minket csak két pad vár!”

 

„És mellém

most ki ül?”

„Én biz’ nem, Bea sem.

Oldd meg te!

Mi közöm…?

Menj innen gyorsan, hess!”

 

Szegény lány,

mit tehet?

Keres egy gyereket,

ki mellé

leülhet,

s akivel nevethet.

 

„Titkomat

elmondom…”

Nem igazán kéne…

Elmondják Majának:

„Ne szomorkodjál, ne!”

 

„Add kezed!

Jéghideg…

Talán beteg lettél?

Vagy titkod

féltenéd?

Szíved borongós tél?”

 

Eltelik

sok idő.

A helyzet csak romlik.

Krisztina

világát

lerombolják földig.

 

Fellázad

csendesen.

Velük már nem beszél.

Nem leli

a helyét.

Fújdogálja a szél.

 

 

Elszalad

mosdóra.

Az ajtót rátörik.

Elönti

a szégyen

tetőtől talpáig.

 

Felmegy a

könyvtárba,

elmondja Hannának,

mi történt

ővele.

„Jaj, szörnyű ez a nap…”

 

Izolda

s barátja

kihallgatják őket.

Gonoszkék

gyűlölet

szikrázik a térben.

 

Levelet,

mosdatót,

nyugtatót, kérlelőt,

kérdéssel

agyafúrt

parancsot írtak ők.

 

Válaszát

a két lány

megkapja másnapra.

Izolda

mit csinál?

Levelét olvassa…

 

Felkészül

a két lány

valami szörnyűre.

Amit már

Krisztina

biztosan nem tűrne.

 

Magányba

kergették,

elvették mindenét.

Meggyőzték

barátját:

„Krisztina denevér…!

 

Éjszaka

rémület

söpör át a falun.

„Köddé vált

egy kislány!”

„Baj? Bőségesen jut!”

 

„Hová tűnt?”

„Mi történt?”

„Szegényt elrabolták?”

Elmondom.

Krisztinát

befogadták a fák.

xlarge-Szoszovo_2017_2.JPG

NAGY SZÓSZÖVŐK (12-15 ÉVESEK) MUNKÁI:

Osgyányi Zsófia: Légtornász lány balladája

Magasan 

a légben,

csíkos egek alatt,

libegve

áttáncol,

ámulaton szalad.

 

Ponyvák közt

bezárva,

napvilágtól távol,

a porond

számára

minden és a bárhol.

 

Hintázva

kirázza

gondjait hajából,

elrúgja

magát sok

molyette bajától.

 

Ködkezek

emelték

a magas trapézig,

forgatták,

tartották,

csak őbenne bízik.

 

„Oda nézz!

Leesik!

Csak a semmi tartja!

Varázsló,

boszorkány!”

Zúg a tömeg hangja.

 

Vállukra

felveszik.

Messze viszik hírét.

„Teltház van

nincs már hely!”-

süvíti a hírnév.

 

A Cirkusz

porondján

ő most az egyetlen.

Trapézon

hintáznak

odafent kettesben.

 

Ködvállon

átfordul.

„Ne engedj, tarts jobban!”,

sikítja és

zuhan,

majd a porban koppan.

 

Szalmára

fektetik

alélt, sebes testét,

átizzadt

tincseit

festi piros festék.

 

„Miért hagysz itt?

Ne menj el!

Hova mennél, drága?”

„Sajnálom,

a világ-

hírnek is van ára!”

 

Egyedül

fekszik a

sátorban sokáig,

magában

motyogja:

„Ne menj, ne hagyjál itt!”

 

Napokig

nem ébred,

majd nyílik a szeme,

csak foltok

és homály,

fájdalom a zene.

 

Rohan a

sátorból,

nem is tudja merre.

„Ne fuss, hé!

Őrült vagy?”

Nem értik mi lelte.

 

Szúr a nap

sugara,

befonja a baja.

„Itt volt ő?

Létezik?”

Gubancos a haja.

 

Táncolva

üldözi

a párakezeket,

lerogy,

hajából

bogáncsot szedeget.

 

Lebomlik

a szíve,

mint egy kötött holmi,

kéken,

dadogva

tud csak nyelve szólni.

 

„Itt hagyott,

itt hagyott...”-

dúdolja magában.

Korhadt fa

tövén ül.

immár köddé válva.

♦♦♦

Bocsák Gergő: Ildikó halála

Ágyában

lelték a

nagy hun királyt holtan

Mellette

az ágyban,

Ildikó ül szótlan.

 

Hirtelen

sírásban

tört ki szegény asszony,

Vádolták

az őrök,

lelke ne nyughasson.

 

Jajj! Szegény

Ildikó

Ő meg sem szólalhat,

hiszen egy

szavát sem

hiszik, mert hazudhat

 

Viszik már

az őrök

öreg, bősz bírákhoz,

ítélet

születik,

mi igazságot hoz.

 

Igazság?

Sajnos nem!

Ez nem igazságos!

Tömlőcbe

vetik, hol

halálmadár szálldos…

 

Rágalmak

tengerén

hánykódom most szótlan,

gyilkosnak

tartanak,

Odin és Thor hol van?

 

Mi tévő

legyek, ha

szegény férjem halott,

De lelke

még jár-kel,

annyira zaklatott.

 

Úgy érzem

nincs miért

élnem, nem vár kint rám

semmi, csak

bús kopár

sztyepp, s szikkadt életfám

 

Most viszik

az őrök,

Ildikót a tóhoz,

búcsúzik

sorsától

s fohászkodik Thorhoz.

 

Két karját

bekötik,

bevetik a vízbe,

sötétség

mélyében

nem dobbanhat szíve.

♦♦♦

Bocsák Kristóf: Az árva fiú

Volt egyszer

egy fiú

kinek neve Ádám,

keresi

az apját

Mert itt maradt árván.

 

Az anyja

már meghalt,

apját nem találja

ezért el-

vitték őt

korán árvaházba.

 

Ott teng-leng

Egyedül mert

Mert barátja nincsen,

Pedig már

Tizenegy

Lessz a jövőhéten. Mindekit

Megkérdez

Aki arra járhat.

”Elnézést,

véletelen

látták az apámat?„

 

„Nagy barna

szeme van,

hosszú a szakálla.”

De miért

nem hallgat

senki sem szavára?

 

A sok ember

Jön megy

Senki sem válaszol.

Hogy miért

Nincs válasz?

Egy sem látta sehol.

 

 

Csillogó kék

Szemmel

Mered a világba,

szeplős kis arcával

valakire várva.

 

A fiú

csak sír ott

az udvar sarkában,

de apját

nem látja

szegény kis félárva.

 

Csak ül ott

egymaga

mikor egy autót lát.

Ezután

sír tovább

reményt ebben nem lát.

 

Nem keres

semi mást,

csak az apját bátran

de őt nem

találja

szegény kis félárva.

 

Lassacskán

feladja,

apját nem találja,

valamit

fűz hozzá

tán így utoljára.

 

„Tudom hogy

nem tetszik,

de én már meguntam

huszonnégy

vagyok most

cipeltem, míg bírtam.”

 

Miután

ezt mondta

lefeküdt fáradtan.

Kinyitja

ablakát

a zár eggyet kattan.

 

Egy macska

nyivákol

a sárga kukánál.

Üvegek

csörgését

hallja felnőtt árvánk.

 

Vissza megy

az ágyba

próbál elaludni.

De álom

nem tud már

szemére libbeni.

 

Egyre csak

aggasztja

ezt a felnőtt árvát

hogy egyszer

sem látta

még az édes anyját.

 

Amikor

felébredt

gondolta magában,

„Nem hagyom

most abba

hogy ennyit már vártam.”

 

Bepakol

sietve

egy óriás bőröndbe,

ez után

elindul

a repülőtérre.

 

Hova is

repülön

azt még ő se tudja

egy hosszabb

járatra

rábök minden ujja.

 

Mikor már

fölszállott

a bádog madárba,

elgondol

pár dolgot

tán így utoljára.

 

Hogyan is

szólítja,

miket is vág hozzá

mi dolgod

is akadt

hogy nem gondoltál rám.

 

Mikor itt

Le is száll

a nagy repülőről,

nem tudja

hol is van

de ettől nem hőköl.

 

Keresi

az apját

nevenincs városban

térképe

az nincsen

de ettől nem illan

 

Tovább áll

mert itt nincs

az ő apukája

de nagyon

sajnálja

hogy őt nem találja.

 

Sok helyet

bejárt már

de apját nem látja.

Lassan már

negyven lesz

és még nem találja.

 

Más város,

más ország

de az apa nincs itt,

ötvenöt

lessz Ádám

keresi még bent s kint.

 

Múlik már

az idő

de az apa nincs meg,

lehet hogy

meghalt már

„Ó Isten ne adja!”

 

Volt egyszer

egy fiú

kinek neve Ádám,

de szegény

már meghalt

szívrohamban árván.

 

Keresés,

kínlódás

„Végre,verge vége.”

Mindhármuk

lelkének

ragyog fényessége.