Találd meg a könyvet, a játékot, a hangulatot, ami olyan, mintha rád lenne gombolva!

Kis Könyves Éj 2016


ÁPRILIS 22-ÉN 17-24 óráig DÁNIEL ANDRÁSSAL, Kicsibácsiékkal és a kuflikkal!

17 óra: 

Hogy a legkisebbek is jól mulassanak a nevezetes estén, közkívánatra meghívtuk a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatát, akik KUFLI-MESÉKET adnak elő nekünk a Kisgombos előtt kialakított kis színpadon.

Köszönjük az Erdélyből érkező BÁBOSOKnak, Nagy Anikónak és Nagy Tamásnak, hogy olyan messziről elutaznak hozzánk!
Nagyon várjuk az előadást!
Dániel András kufli-történeteit Rumi László rendező alkalmazta bábszínpadra.

(Ha szívesen támogatnád az erdélyi bábtársulatot, hálásan fogadunk tetszőleges összegben tett felajánlást a könyvesboltban. Az adományok teljes összegét a bábtársulat utazási költségére és tiszteletdíjára fordítjuk.)

18 óra:

rendhagyó író-olvasó találkozó DÁNIEL ANDRÁS meseíróval: a szerző mellett, a KOMPÁNIA SZÍNHÁZI TÁRSULAT előadásában, színpadra lép maga Kicsibácsi, Kicsinéni és Imikém, a bádognyúl is.
S miután az interaktív drámajáték minket, nézőket is elrepít az öreg dió kedves lakóinak világába, gyerekjáték lesz ötletelni az alkotó-szigeteken feltett kérdéseken.
Ajándékozd meg Kicsibácsit egy tutibiztosan megfejthetetlen találós kérdéssel, gyűjtsd be az este illatait, kukucskálj bele Kicsibácsi kéményébe, folytasd a Nevetséges Dolgok Listáját!

AKÁR KICSI VAGY, AKÁR NAGY, GYERE ÉS JÁTSSZ VELÜNK!

19.30.

Hogy a Kisgombosban bolondozás folyik a Kis Könyves Éjen, talán már nem meglepő. Nem lesz ez másképp idén sem: Dániel András Kicsibácsija és Kicsinénije nem csak a könyvek rajongóit ihlette meg, de a fizikatanárokat is! Legalábbis TÓTH ATTILA tanár urat biztos. Szerencsénkre!
BOLONDOS KÍSÉRLETEK A FIZIKA BOLONDJÁVAL a Kisgombos előtt!

A TÖBBI PROGRAMRÓL MESÉL A PLAKÁT!

SZERETETTEL VÁRUNK!

xlarge-APRILIS_nagypl_web.jpg